Névadónk: Fekete István
A Somogy megyei Göllén született 1900. január 25-én, a dombóvári származású Fekete Árpád kántortanító és Sipos Anna első gyermekeként. Életének legfogékonyabb korszakát, első tíz évét töltötte szülőfalujában, s ez meghatározta későbbi életét is.
Itt szerette meg a természetet, a növényeket, az állatokat és a falu egyszerű, de értékes embereit, ahogy azt életrajzi regényében, a Ballagó időben is olvashatjuk. De itt került kapcsolatba a vallással is, mély istenhitének köszönhetően élete legnehezebb korszakaiban is a Teremtőben talált vigaszt. A faluban ismerhette meg élete első Matula bácsiját, Puska András uradalmi csősz személyében, akitől sokat tanult a természetről és az időjóslásról. Az ő beceneve valóban Matula volt.
Az elemi iskolát Göllén kezdte, de már Kaposváron fejezte be, mert családja a gyermekek tovább taníttatása miatt a városba költözött. Kaposváron végezte el a polgári, majd a felső kereskedelmi iskolát is. A polgáriban egyik tanára, felfigyelt diákjára, és egy alkalommal a következőt mondta: „Egy jó tollú van köztetek, a Fekete Pista!”
1917-ben a Zászlónk című cserkészlapban jelent meg első verse. Katonai szolgálatra is Kaposvárra vonult be. Azután elvégzett egy tartalékos tiszti iskolát és nyolc évig katonáskodott. Mint katona iratkozott be aztán a debreceni Gazdasági Akadémiára, ahonnan 1925-ben átkérette magát Óvárra, és ott fejezte be az akadémiát.
1926-ban végleg leszerelt, és a Baranya megyei Bakócára került segédtisztnek. Ezután Ajkára költöztek, ahol 12 évig vezető gazdatiszt lett. 1930-ban e településen született Edith nevű lánya, 1932-ben pedig István nevű fia.
„Fekete István mezőgazdasági szaktudása, gyakorlatias érzékkel párosult, emberszeretettel és becsülettel végzett munkája meghozza a maga gyümölcsét: a rosszul kezelt birtok ügyeit hamarosan rendezi. Vetőmagot nemesít, évente tíz-húszezer sertést nevel exportra, tejüzemet szervez, a merinó juhászat kosai a mezőgazdasági kiállításról díjakat hoznak haza. Eredményei, embersége a környék zárkózott parasztembereinek a szívét is maga felé hajlítja. Írói munkássága is Ajkán bontakozott ki. 1936-ban a Gárdonyi Géza Társaság regénypályázatán A koppányi aga testamentuma című történelmi regényével futott be, amely 1937-ben meg is jelenhetett. Két évvel később a Zsellérek című regényével kiérdemelte az Egyetemi Nyomda Nagydíját. Elbeszéléseit a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők, vadásztörténeteit pedig Kittenberger Kálmán vadászlapja, a Nimród közölte.
Ajkát 1942-ben hagyta el, családjával Budapestre költözött. A Földművelési Minisztériumban helyezkedett el. 1948-ban a minisztériumból eltávolították. Elsősorban a Zsellérek, másodsorban mély vallásossága miatt. 1953-ig nem volt állandó munkája. Uszálykísérőként dolgozott a Dunán. Egyedül az Új Ember katolikus hetilaptól kapott írásaiért némi honoráriumot.
1953-tól Kunszentmártonban tanított egy halászmester képző iskolában. Itt írta meg a Halászat című tankönyvét. 1958-tól a Kis-Balatonnál helyezkedett el, ahol a Tüskevár című ifjúsági regényén is dolgozott. 1960-ban nyugállományba vonult, és 1970-ben bekövetkezett haláláig még tíz könyve jelent meg. A halála után megjelent könyvekkel együtt közel félszáz művét olvashatjuk.
Jókai után a legnépszerűbb magyar írónak tartják. Könyvein nemzedékek nőttek fel. Nemcsak író, ifjúsági író, de költő is volt. Eddig 168 versét ismerjük. Írt forgatókönyveket, színdarabokat, mezőgazdasági, halászati és vadászati szakíróként is számon tartják.
1970. június 23-án hajnali fél háromkor hunyt el. Először a Farkasréti temetőben búcsúzhattunk tőle, június 25-én. A szülőfalu, Gölle temetőjébe végleg hazatért. Jókai Anna az Írószövetség részéről a következő sorokkal zárta temetési búcsúbeszédét: „Nézem a sötétséget, de látom a csillagokat” – Fekete István írta, ő hagyta ránk ezt a gondolatot. „Erre biztat minket, minden rendű és rangú jóakaratú embert. Nem lehet olyan sötét, hogy ne keressük a felhők mögött a csillagok rezzenéstelen fényességét…
Nincs még egy magyar író, akinek annyi emlékhelye van, mint Fekete Istvánnak. Négy helyen találunk emlékmúzeumot az országban: Gölle, Dombóvár, Ajka, Kis-Balaton (Diás sziget), Keszthely. Folyamatban van a bakócai emlékszoba megvalósulása is. Számtalan emléktábla hirdeti azokat a helyeket, ahol életében megfordult.
A szülőfaluban, Göllén és Kaposváron két-két emléktáblát is avattak emlékére és tiszteletére. Legutóbb a Balatonfenyveshez tartozó Imremajorban (2013) leplezték le emléktábláját. Több tucat iskola, vadásztársaság és óvoda is viseli nevét. Öt településen láthatjuk bronz, illetve kőből készült szobrát: Dombóvár, Gölle, Ajka, Ádánd és Bakóca.
2013-ban pedig eladták a tízmilliomodik Fekete István-kötetet. Könyveit az orosztól a németen, az angolon és az eszperantón át a vietnamiig mintegy tizenkét nyelvre fordították le. Több művét pedig megfilmesítették, amelyek közül a legismertebb természetesen a Tüskevár.
Fekete István többek között „nagyon szépen hegedült, s ezzel emelte az összejövetelek hangulatát. Vidám, szórakoztató ember volt. Az író munkássága, példás élete igazi hungarikum!
(Bodó Imre nyomán)